Ziarul Financiar: infrastruktúra hiánya miatt vesztettek a románok

Vágólapra másolva!
A románok maketteket, a magyarok viszont már kész autósztrádákat mutathattak a németeknek - írta csütörtöki számában a Ziarul Financiar című román naplap, amely szerint a Daimler-Benz ezért választotta Magyarországot új Mercedes modelljei gyártásának helyszínéül, mert Romániában nincs még megfelelő szállítási infrastruktúra.
Vágólapra másolva!

A tekintélyes üzleti-pénzügyi napilap címlapján kezdőanyagként jelentette meg a "Miért veszítettük el Magyarországgal szemben a Mercedes-beruházást?" című írását. A lap a tárgyalások menetét figyelemmel kísérő hivatalos forrásokra hivatkozva tudni véli: a németek nem merték kockáztatni, hogy a fejletlen romániai útviszonyok miatt késlekedjenek a szállítások mind az alkatrészek, mind pedig a végtermék tekintetében.

Az említett forrás szerint Románia jobb feltételeket ígért, a projekt tetszett is az üzletfélnek, de a tárgyalások azon a tényen buktak el, hogy Magyarországnak már van autósztrádája a tervezett telepítés körzetében, és rendelkezik a kelet-európai piacokkal való összeköttetéshez szükséges logisztikai rendszerrel. "Mi csak annyit tehettünk, hogy megígértük: 2010-re Nagyváradot autósztráda fogja összekötni az országhatárral. A magyarok már létező autósztrádát mutattak nekik, mi csak makettet" - mondta a lapnak a meg nem nevezett román hivatalos forrás.

A cikk szerint a németek meglehetősen pontos számításokat végeztek a szállítás gyorsaságával kapcsolatosan, de az ezzel összefüggő költségeket illetően is. Megállapították: autósztrádán az egy gépkocsira lebontott szállítási költség 80-90 euró, a romániai utakon azonban ez az összeg 200-300 euróra is rúghat.

Rainer Schmuckle, a Mercedes-Benz egyik igazgatója a lapnak úgy fogalmazott: a telepítés kecskeméti színhelye mind minőségi, mind mennyiségi szempontból megfelel az új gyár létesítésének.

A Kolozsváron szerkesztett Krónika vezércikkében azt írja: a románok számára most bebizonyosodott, hogy hiába van valóban vonzó elemekre épülő stratégia a beruházók elcsábítására, másra is figyelni kell. Például arra, hogy a Daimler romániai megtelepedési szándékait döntő módon befolyásolhatta a Renault-tulajdonban levő Dacia-üzemek bérükkel elégedetlen alkalmazottainak hetekig tartó sztrájkja.

A döntés előtt az sem szerepelhetett a pozitívumok listáján, hogy az ehhez hasonló nagyberuházások híre még a tárgyalások elkezdése előtt rendszerint kiszivárog a médiába, és hosszú időn át biztosítja a lapok szalagcímeit. Ami önmagában talán nem is lenne baj, ha nem indítaná el azonnal a lehetséges telephelyek környékén a telekspekulációt, és nem röpítené az égig a földterületek árát. Romániában nem csupán a megfelelő infrastruktúra hiánya jelenthetett problémát a német cég számára, hanem az is, hogy az eredetileg tervezett beruházás esetleg többszörösére emelkedett volna a telekspekulánsok miatt - olvasható a Krónikában.