GMO-lobbi állhat a gyomirtóreform mögött

Vágólapra másolva!
Magyarország tartózkodása mellett fogadta el a növényvédő szerek piacra viteléről szóló rendelet tervezetét az uniós miniszteri tanács.. A változtatáshoz még az Európai Parlament jóváhagyása is szükséges: az uniós törvényhozás ősszel tárgyal a tervezetről - értesült a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Magyarország többek között azért nem támogatta az új uniós növényvédelmi irányelvet, mert olyan - Írországtól Romániáig tartó - zónába került, amely nem vette kellően figyelembe a hazai adottságokat - mondta Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára. "Ezért egy negyedik, közép-európai zóna kialakítását szerettük volna elérni, amelyben a Kárpát-medencei termelési-éghajlati körülmények nagyobb hangsúlyt kaphattak. Ezt azonban a tagállamok többségével nem sikerült elfogadtatnunk" - tette hozzá.

Ha az új irányelv életbe lép, a ma alkalmazott növényvédőszerek jelentős részét nem lehet majd felhasználni Magyarországon. A gazdálkodóknak a régi szereket újakra kell cserélniük, vagy a mostani változtatások a genetikailag módosított (GMO) növények termelésére ösztönözhetik a piaci szereplőket. Ezért egyes hazai szakértők a GMO-lobbi befolyását sejtik az új uniós szabályozás mögött - olvasható a Világgazdaságban.