Jól keres a táblákon az LSK

Vágólapra másolva!
Magyarországon eddig 1500-2000 interaktív Smart táblát adott el a kanadai vállalat itteni partnercége, az LSK Hungária Kft. - mondta Őri Róbert, a cég ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Hozzátette: az LSK éves bevétele a táblák eladásából 100-200 millió forint. A legolcsóbb, a szoftvert is tartalmazó tábla nettó 260-270 ezer forintba kerül, míg a legdrágább nettó 410 ezer forint. Ahhoz azonban, hogy a táblát oktatási célra is lehessen használni, még a tanítást támogató oktatási programok is kellenek, amelyeket azonban az ügyvezető szerint a tanárok is előállíthatnak.

Az ügyvezető elmondta: a magyar piacon 2003 és 2008 között 5.000-6.000 interaktív eszközt adtak el, de a táblák csak egy részüket képezik.

Őri Róbert közölte: a tervek szerint következő néhány évben mintegy 30.000 ezer tantermet szerelnek fel interaktív eszközökkel. Öt-hat hónapon belül például mintegy 15.000 interaktív táblát telepítenek az iskolákban.

Nancy Knowlton, a kanadai Smart Technologies vezérigazgatója az eseményen elmondta: világszinten 57 százalékos, Magyarországon pedig 47 százalékos a cég részesedése. A világon eddig mintegy 800 000 Smart táblát szereltek be, amelyek száma augusztus végén már eléri az 1 milliót. Az első táblát 1991-ben telepítették.

A Smart jelenleg 1100 dolgozót alkalmaz, s világ minden részén forgalmazza az oktatásban és az üzleti területen egyformán alkalmazott interaktív tábláit: ezt az informatikai eszközt használja például az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA és az amerikai hadsereg is. Igaz, a táblák döntő többségét az iskolák telepítik.

Az intelligens táblák közül egyes típusok kézzel és egy úgynevezett interaktív tollal is vezérelhetők. A táblák szöveget, ábrákat és képet jelenítenek meg, s eközben írni is lehet a felületre. A táblák érintő képernyője segítségével a felhasználók, például a diákok vezérelhetik bármelyik telepített számítógépes alkalmazást vagy multimédiás platformot.

A vezérigazgató kifejtette: világszerte több kutatás is igazolja, hogy az informatikai eszközök, például az interaktív tábla alkalmazása motiválja a diákokat, s ezzel hatékonyabbá teszi az oktatást és a tanulást.

A Smart részben a vezérigazgató és férje, illetve az Intel és egy partnercég tulajdonában van.