Megállapodás a régiós áramtőzsdéről

Vágólapra másolva!
A magyar, a román és az osztrák energiapiaci szabályozó hatóságok, rendszerirányítók és áramtőzsdék hamarosan aláírhatják azt az egyetértési megállapodást (memorandum of understanding), amely a három ország összekapcsolt áramtőzsdéjének kiindulása lehet - mondta Szörényi Gábor, a Magyar Energia Hivatal főosztályvezetője csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

A megállapodás alapján a három piac összekapcsolása napi kereskedésre ad majd lehetőséget úgy, hogy ne csak az árammal, hanem a szükséges határkeresztező kapacitásokkal is lehessen kereskedni.

Magyarországon ugyan még nem működik áramtőzsde, de a Mavir, a magyar rendszerirányító már 2007 tavaszán HUXP néven leányvállalatot alapított a szabályozott villamosenergia-piac létrehozására és működtetésére.

A villamos energia törvény alapján, amennyiben 2008. június 30-ig senki nem kér engedélyt áramtőzsde alapítására, akkor a Magyar Energia Hivatal erre kötelezheti a Mavirt. A törvény azonban erre nem szab határidőt. Szörényi Gábor tájékoztatása szerint ilyen engedélykérelem még nem érkezett a hivatalhoz.

A szakmai tanácskozáson tájékoztatást hallgattak meg a piaci szereplők, beleértve a fogyasztók szövetségét is, annak a tanulmánynak az előzetes jelentéséről, amit a Világbank, az osztrák energiahatóság és a Magyar Energia Hivatal finanszíroz, és amit az észak-európai országok áramtőzsdéjéhez kapcsolható Nord Pool Consulting készít az Accenture-rel közösen.

Az előzetes jelentés a regionális áramtőzsdék kérdését a nemzeti tőzsdék összekapcsolása, illetve egy regionális tőzsde közvetlen alapítása szemszögéből tárgyalja. A megbízók a tanulmány alapján választják ki a reálisabb lehetőséget, amire október végéig üzleti tervet készítenek.