A GKI szerint versenyképesebbek vagyunk

Vágólapra másolva!
Kismértékben javult a magyar gazdaság versenyképessége regionális összehasonlításban az idén az első negyedévben, a GKI Gazdaságkutató intézet indexe alapján ezzel Magyarország a régióban a középmezőnyben foglal helyet.
Vágólapra másolva!

A versenyképességi index (VEX) az első három hónapban 1,6 százalékponttal javult Magyarországon, ennél jobb eredményt ért el Lengyelország 2,1 százalékponttal és Csehország, 1,9 százalékponttal, kisebb javulást produkált azonban Szlovákia 0,9 százalékponttal. Kiugróan javult, 7 százalékponttal nőtt az index Romániában - mondta Molnár László, a GKI vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A magyar VEX növekedésének forrása a kivitel regionális összehasonlításban mért legmagasabb üteme, a béremelések visszafogásával a termékegységre jutó munkaerőköltségek csökkenése, illetve a forint euróval szembeni gyengülése volt.

A második negyedévben sem várható a VEX jelentősebb javulása, a második félév azonban már kedvezőbben alakulhat - válaszolta az MTI kérdésére Viszt Erzsébet kutató. Indoklásként a gazdaság és a beruházások gyorsuló ütemű növekedését és a továbbra is jól teljesítő exportot említette. A forint erősödése ugyan a versenyképesség javulása ellen hat, de ezt ellensúlyozza az infláció csökkenése - fűzte hozzá.

Az üzleti környezet változását tükröző index, az ÜX két negyedévi stagnálást követően jelentősen, 15,6 ponttal 33,8 százalékra esett az első negyedévben. Az érték nem sokkal haladja meg az elmúlt időszak mélypontjának számító 2006 második negyedévi, 22,8 százalékos szintet - figyelmeztetett Petz Raymund kutató, hozzátéve, hogy a mutató változása híven tükrözi a gazdaságban kialakult bizalmi feszültséget.

Az indexet alkotó részindexek közül csak az üzleti infrastruktúra alakulását ítélték meg kissé kedvezőbben a korábbinál a megkérdezettek.

Romlott azonban az állami magatartás kiszámíthatóságára vonatkozó részindex értéke, elsősorban az első negyedévre eső népszavazás miatt és emelkedett azoknak a száma, akik szerint az üzleti környezet bizonytalansága nő.

A magyar állampapírok kamatfelárára vonatkozó részindex is romlott, elsősorban az amerikai hitelválság miatti hozamfelár növekedésének következtében.