Hamarosan kezdődhet az almabalhé

Vágólapra másolva!
Blokád alá vonja a felvásárló és feldolgozó telepeket hét szabolcsi gazdakör és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Ifjú Gazda tagozata, ha 30 forintos kilogrammonkénti nettó ár alatt vennék át az ipari almát a léüzemek.
Vágólapra másolva!

A nyolc gazdaszervezet erről állapodott meg Balkányban hétfőn.

Az ott elfogadott felhívása szerint a gyümölcs felvásárlók és feldolgozók blokádja addig fog tartani, "amíg az általuk meghatározott áron nem fogják átvenni az ipari almát." A blokád megkezdésének időpontjáról ugyanakkor nincs szó a szövegben.

A Magosz a múlt héten jelezte, hogy gyanújuk szerint a felvásárlók a meggyhez hasonlóan az ipari alma esetében is kartelleznek.

Budai Gyula, a Magosz igazgatója elmondta: információik szerint a léalmáért kilónként mindössze 19-20 forintot, más források szerint legfeljebb 9-10 forintot akarnak fizetni a feldolgozók.

A Magosz arra gyanakszik, hogy a cégek a megmaradt nagy sűrítmény-készletek miatt már most megállapodnak az augusztusi felvásárlási árakról. Ha ez bebizonyosodik, akkor "blokádot szervezünk a nagy feldolgozók elé, nehogy átvehessenek almát" - hangoztatta Budai Gyula.