Lassul az ázsiai térség növekedése

Vágólapra másolva!
A korábban jelzett 8 százalék helyett várhatóan csak 7,6 százalékot érhet el az ázsiai felzárkózó gazdaságok növekedése az idén, és jövőre sem várható ennél gyorsabb ütem. Az úgynevezett frissen iparosodott térségbeli államok (Kína nélkül) gazdasága az idén 4,7 százalékkal bővülhet a korábban jelzett 5,1 százalék helyett, és jövőre 4,9 százalékos átlagos növekedés várható. Öt év óta a legmérsékeltebb lesz 2008-ban Ázsia gazdasági expanziója.
Vágólapra másolva!

Az előrejelzéseket az Ázsiai fejlesztési Bank (ADB) tette közzé kedden, és növekedési prognózisának visszafogását azzal indokolta, hogy lassul az amerikai gazdaság, amely az ázsiai exportlehetőségeket szűkíti, és az országok belső fogyasztása is mérsékeltebb lehet a magas olajár következményei miatt. Egyedül Thaiföld lesz az, ahol az eddig vártnál gyorsabb növekedés is lehetséges, vélik az ADB elemzői.

Az idei év hátralévő részében és jövőre sem mérséklődik az infláció Ázsiában, tartják magukat a magas energia- és élelmiszerárak.

Mindenesetre az ázsiai GDP-növekedési ütemek ezentúl is messze meghaladják a fejlett országokéit. A fejlett piacok gyengesége közvetve érződik az exportlehetőségek valamelyes szűkülésében, de ebben a helyzetben még nagyobb a jelentősége annak, hogy az ázsiai exportcikkek olcsók. E közvetett hatásokon kívül nincs semmi, ami a fejlett országok piacai részéről fenyegetné az ázsiai fejlődést.

Az ottani inflációt a globális hatásokon - olajár, élelmiszerár - kívül az is növeli, hogy mind szélesebb társadalmi rétegek jelennek meg fogyasztóként a piacon. Az inflációt fékezni kell, az ázsiai gazdaságokat, főleg Kínáét hűteni kell - inkább belső pénzellátási és kamatintézkedések fékezhetik az ázsiai gazdaságokat, semmint a fejlett piacok lassulása.

A bank szerint Kínában a GDP-növekedés üteme idén 9,9 százalékos, jövőre 9,7 százalékos lesz, az évi 10 vagy több százalékos gazdasági növekedés öt évig tartó korszaka véget ér. Az infláció viszont a korábban jósolt 5,5 százalékról 7 százalékra szökik fel 2008-ban a világ legnépesebb országában.