Szoftvereket kapott az Autodesktől a BME

Vágólapra másolva!
A tervezői szoftvereket fejlesztő és forgalmazó Autodesk Inc. több mint 370 millió forint értékű szoftver magyar nyelvű oktatási licencét adományozta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek (BME) - közölte a cég kommunikációs ügynöksége csütörtökön az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a gépészeti tervezőszoftverek rendelkezésre bocsátásával az Autodesk célja az, hogy segítse a gépészmérnök és az ipari termék- és formatervező mérnök-képzést.

Az integrált szoftvermegoldásoknak köszönhetően az egyetem hallgatói a tipikus ipari termék- és formatervezési feladatokat már ismerős szoftver-környezetben oldhatják meg, aminek következtében a tervezési tevékenység is még hatékonyabbá válik.

Az Autodesk euróban számolva 27-28 százalékos növekedést ért el tavaly a magyar piacon, s az idén is hasonlóan jó évre számít. A tavalyi eredmény a világszintű növekedéssel összevetve is nagyon jó, hiszen azt mintegy 20 százalékponttal haladja meg.

Az Autodesk konkrét számokat nem közöl a magyarországi eladásokról.