Gazdag lesz az, aki megoldja a BKV gondját

Vágólapra másolva!
A fővárosi önkormányzat 250 millió forintos közbeszerzési pályázatot ír ki a BKV működési és finanszírozási stratégiájának elkészítésre - derül ki a Közbeszerzési Értesítő legújabb számból.
Vágólapra másolva!

A nyílt pályázaton az ár legfeljebb 30 ponttal, az anyag szakmai színvonala pedig maximum 70 ponttal történik beszámításra.

Az ajánlati felhívás szerint az tehet ajánlatot, aki az elmúlt három évben teljesített legalább 2 darab, összesen legalább 150 millió forint értékű egyenként legalább 500 ezer fő népességű nagyvárosok integrált tömegközlekedési közszolgáltató vállalatai, illetve az integrált tömegközlekedési közszolgáltatás megrendelői részére nyújtott, a kiírt közbeszerzés tárgyával azonos stratégiai tanácsadási szolgáltatást.

Az ajánlattevő vállalkozásnak az elmúlt 3 évben a stratégiai tanácsadás során teljes munkaidőben foglalkoztatott létszámának el kellett érnie a 25 főt.

Az ajánlattételi határidő ez év szeptember 5.