Javított eredményén a Chevron

Vágólapra másolva!
A kettes számú amerikai olajcég, a Chevron pénteken közölte, hogy 5,98 milliárd dollár volt a második negyedévi, s ezzel 11,14 milliárd dollár a félévi adózott eredménye, míg egy évvel korábban az eredményadatok 5,38 és 10,01 milliárd dollár voltak. Az eredmény eszerint 10-11 százalékkal javult, részvényarányosan számolva kisebb mértékben, miként az elemzők várták.
Vágólapra másolva!

A vállalatnak az olaj- és gázkitermelésből félév alatt 12,38 milliárd dollár volt az összbevétele, a finomítói tevékenységből 1,3 milliárd dollár. Az előbbi tevékenységből csaknem megkétszereződött a bevétele az egy évvel korábbihoz képest (az olajár csaknem kétszeres drágulását követve), utóbbiból viszont több mint 730 millió dollárral csökkent, amit azzal indokoltak, hogy kénytelenek voltak kisebb haszonkulccsal dolgozni, továbbá több esetben karbantartási munkák hátráltatták a finomítók munkáját.

Az árbevétel a második negyedévben 83 milliárd dollárt volt (egy évvel korábban 56,1 milliárd), a félévben 148,9 milliárd (egy évvel korábban 104,32 milliárd) dollár.

Tavaly a Chevron adózott eredménye 18,688 milliárd dollár, 2006-ban 17,318 milliárd dollár, 2005-ben 14,099 milliárd dollár volt. A bevétele tavaly 214,091 milliárd dollár, 2006-ban 204,892 milliárd dollár, 2005-ben 193,641 milliárd dollár volt.