A TNT a UPS-sel tárgyal

Vágólapra másolva!
A holland TNT NV részvényei hétfőn több mint, 6 százalékkal nőttek, miután megbízható forrás Európa második legnagyobb csomagküldő és logisztikai vállalatára, a TNT-re amerikai riválisa, az United Parcel Service-szel (UPS) a két cégtárgyalása során ajánlatot tett - írja a Reuters internetes oldala.
Vágólapra másolva!

A Reuters megbízható, ám nem nyilvános forrása azt mondta a Reutersnek, hogy a tárgyalás még korai stádiumban van. De a részletek nem kerültek nyilvánosságra.

A TNT részéről nem kommentálták a nyilatkozatot. A UPS szóvivője vasárnap azt mondta, hogy a vállalat sosem kommentálja fúziókról vagy felvásárlásokról szóló híreszteléseket.

A Sunday Telegraph bejelentette, hogy a UPS 10 milliárs euros ajánlatot tervezett TNT-re, amelynek a piaci értéke 9.6 milliárd euro körül van.

A TNT részvények erősen ingadoznak júliusban és augusztusban. Először arról volt szó, hogy a FedEx készülődik, majd mégsem tett ajánlatot.

Az utolsó két hónapban 18,49 és 27,25 euros árak között kereskedtek a részvényekkel.

A TNT 5,1 százalék fölé húzta fel a DJ Stoxxot, az ipari árucikk és szolgáltatási indexet. Az 26,64 eurón állt közép-európai idő szerint 8:38-kor.