Javulnak az inflációs mutatóink

Vágólapra másolva!
Javulnak az inflációs mutatók Magyarországon, köszönhetően az erős forintnak, az olajárak csökkenésének, a gázárak emelkedésének ellenére. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 5,6 százalékra fog csökkenni az infláció, valamint az éves átlag 5 százalék körül alakul majd - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Bíztatóak az inflációs adatok Magyarországon. Az infláció növekedésének mérséklődése elsősorban az elmúlt hónapokban évtizedes rekordokat döntő, erős forintnak köszönhető. Kedvező hatással van a nemzetközi gazdasági viszonyokat erősen befolyásoló olaj, világpiaci ára is, mely az elmúlt hetekben csökkenésnek indult.

A szezonális árucikkek forgalma, többek között a dinnye, a szőlő értékesítése, vagy akár a nyári ruházkodás, hozzájárul az inflációs mutatók pozitív irányba történő elmozdulásához.

Mindemellett a Kormány emelni fogja a gáz kiskereskedelmi árát, amely először az októberi és novemberi gázszámlákban fog megmutatkozni. A gázár emelkedésének velejárója, hogy a téli hónapokban többet kell majd fizetni a lakások fűtéséért is.

Az emelés negatívan hat a gazdaságra, és kellemetlenül érinti a 2009-re tervezett 3 százalékos inflációs várakozásokat.

Az elemzők egyetértenek abban, hogy a Magyar Nemzeti Bank a szűkre szabott gazdálkodás végénél jár. Az alapkamat azonban 2009-ig várhatóan nem változik - írja a Napi Gazdaság.