Sorozatos rossz hírek Japánból

Vágólapra másolva!
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán gyorsuló ütemben vesztett, szinte minden szakcsoportban olcsóbbodtak a részvények, miután az első hivatalos becslés szerint Japán hazai összterméke 0,6 százalékkal csökkent a második naptári negyedévben az előzőhöz képest, éves szintre kivetítve ez 2,4 százalékos visszaesés, recesszióra utal.
Vágólapra másolva!

Ennél nagyobb GDP-csökkenés negyedévről negyedévre utoljára 2001 harmadik negyedévben volt. Az export három éve először csökkent negyedévről negyedévre.

A bajokat tetézte a részvénypiacon, hogy a jen hirtelen drágult a fontosabb valutákhoz képest, mert a hozamelőnyre játszó befektetők, hosszabb távon kamatcsökkentésekre számítva, eladják a nagyobb hozamú valutákat, különösen a nyersanyagtermelő országokéit, a nyersanyagok olcsóbbodása miatt is. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 280,55 pontos, azaz 2,11 százalékos veszteséggel 13 023,05 ponton zárt, 14,93 százalékkal alacsonyabban az év véginél.

A szerdai tőzsdezárás idején a dollár 108,72 jen volt Tokióban, 0,58 jennel olcsóbb a keddi későinél. Az euró 162,23 jen, 0,87 jennel olcsóbb, mint kedden későn. Az euró 1,4922 dollár volt, 0,0001 dollárral olcsóbb, mint kedden későn.