Drágul az olaj

Vágólapra másolva!
Már a második üzleti napja drágul a nyersolaj az ázsiai kereskedésben, közelítve a hordónkénti 117 dolláros árhoz. A drágulás fő oka, hogy az amerikai benzinkészletek a vártnál erősebben mérséklődtek az amerikai kormányzati jelentés szerint.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatalának (EIA) adatai szerint az augusztus 8-án záródott héten az amerikai olajtartalék a várt 0,2 millió hordóval szemben 0,4 millió hordóval 296,5 millió hordóra mérséklődött. A múlt héten az Egyesült Államok olajimportja napi 538 ezer hordóval csökkent. A benzintartalék 6,4 millió hordóval 202,8 millió hordóra esett a várt 2,1 millió hordó csökkenéssel szemben. A feldolgozott olajtermék-tartalék a becsült 1,9 millió hordó bővülés helyett 1,7 millió hordóval hanyatlott.

A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, szeptemberi határidőre hordónként (159 liter) 116,85 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 85 centtel drágább a szerdai New York-i zárónál. Szerdán ez a kontraktus 2,99 dollárral 116 dollárra drágult.

Az amerikai készletadatok bejelentése előtt szerdán még 112,87 dolláros mélyponton állt az ár, több mint 34 dollárral maradt el a július 11-i rekordszintet jelentő 147,27 dollártól.

A földgáz millió brit hőegységenként (mmbtu, hozzávetőleg 28,264 köbméter) 8,542 dollár volt szeptemberre a Globexen, 0,086 dollárral drágább a szerdai NYMEX-zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, szeptemberi határidőre 114,31 dollár volt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, 84 centtel drágább a szerdai zárónál. Szerdán a Brent szeptemberi lejárata 2,32 dollárral drágult.

Az európai párlatkereskedelem számára irányadó, antwerpeni, rotterdami és amszterdami fizikai piacra (ARA) alapozott gázolajjegyzés a legközelebbi, augusztusi szállításra csütörtök reggel tonnánként 1032,00 dollár volt az ICE-n, 13,00 dollárral drágább a szerdai zárónál.