Évtizedes rekordon a német infláció

Vágólapra másolva!
Az energia-és az élelmiszerek erőteljesen drágulása miatt nekilendült Németországban az infláció: júliusban 3,3 százalékot ért el az előző év azonos időszakához képest. Júliusban 15 éve a legmagasabb volt az éves infláció.
Vágólapra másolva!

A wiesbadeni statisztikai hivatal csütörtöki adata megerősítette a hivatal július végén kiadott első becslésében szereplő inflációs adatot.

Júliusban az energia ára 15,1 százalékkal állt az egy évvel korábbi szint felett, az élelmiszerek 8,0 százalékkal drágultak. 2008 júniusához képest a fogyasztói árak 0,6 százalékkal drágultak.

Németországban már több hónapja meghaladja az éves infláció az Európai Központi Bank által kívánatosnak tartott, az árstabilitást jelentő 2 százalékos küszöböt.