Esztergom lesz a borkultúra központja

Vágólapra másolva!
Az esztergomi bazilikához kapcsolódó 3700 négyzetméteres pincerendszert 772 millió forintos uniós támogatással a magyar borkultúra központjává alakítják; a munkálatok megkezdését jelentő támogatási szerződést kedden írták alá Erdő Péter bíboros, valamint Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter jelenlétében.
Vágólapra másolva!

Erdő Péter bíboros a főegyházmegyei tulajdonban levő ingatlant vagyonkezelésbe adta a Budavári Mátyás-templom plébániája által alapított Incoronata számára.

A pincerendszerben bemutatják a borvidékek történelmét, legnevesebb szőlészeit-borászait, a jelentősebb szőlőfajtákat, a borkereskedelem- és a fogyasztás történetét valamint interaktív borászati kiállítást rendeznek be - mondta az aláírás előtt Fenyő Róbert, az Incoronata igazgatója. A projekt teljes költségvetése eléri az egymilliárd forintot.

A létesítményben borkóstoló tereket alakítanak ki és szaküzletet nyitnak, mely a kóstoltatott borokat és a Vinum Primatism, azaz a Prímás bora borcsaládhoz tartozó termékeket forgalmazza. A jelenleg üzemelő Prímás Pince helyén új éttermet alakítanak ki. A beruházást 2010 nyarán szeretnék átadni.

Erdő Péter bíboros 2007 májusában hozta létre a Prímási Borrendet, a Kárpát-medence szőlészeti, borászati örökségének feltárására, a minőségi bortermelés támogatására és a kulturált borfogyasztás terjesztésére.

A Prímási Borrend a "Vinum Primatis" márkanéven olyan válogatás forgalmazását segíti, amely a magyar borászat legnívósabb termékeiből kerül ki.

A Prímási Levéltár bortári számadásai szerint még a XX. században is szerepe volt a bornak, mint természetbeni juttatásnak. A Bazilika karigazgatójának 1873-ban egy évre 11,48 hektoliter bort utaltak ki.

Egy zenész 1-4 hektoliter, egy énekes 1-2 hektoliter fehérbort kapott. A listák név szerint felsorolták a művészeket, a karnagytól az orgonafújtatóig. Az iratokban a borhasználat egészen egyedi esete is előfordul, 1876-ban a Prímási Számvevői Hivatal részére két liter vörösbort adtak ki tinta készítésére.