Nőtt a szállítási teljesítmény itthon

Vágólapra másolva!
Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 6 százalékkal, a szállított áruk tömege 3 százalékkal nőtt 2008 első félévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Vágólapra másolva!

A helyközi személyszállításban az utasok száma 3 százalékkal, az utaskilométerben mért teljesítmény pedig 2 százalékkal bővült az év első hat hónapjában.

Budapest-Ferihegy repülőtér utasforgalma 2 százalékkal nőtt, 3,9 millió fő volt.

A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma közel 4 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Belföldi viszonylatban a szállított áruk tömege 3 százalékkal nőtt, az áruszállítás árutonna-kilométerben mért teljesítménye 1 százalékkal csökkent. A nemzetközi áruszállításban az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 9 százalékkal, a szállított árutömeg 4 százalékkal bővült a bázisidőszakhoz képest.

A vasút az egyetlen visszaeső

A közúti, csővezetékes és belvízi szállítás 5, 6 illetve 4 százalékos volumennövekedésével szemben a vasúti szállítás tömege 5 százalékkal csökkent.

Az árutömeg 89 százalékát vasúton és közúton szállították; e két alágazat részesedése - a belvízi, a csővezetékes és a légi szállítás nemzetközi jellegéből adódóan - a belföldi viszonylatban még meghatározóbb, 96 százalékos volt.

Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 26,6 milliárd árutonna-kilométert tett ki, ami 6 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában: a közúti áruszállításban 9 százalékos, az összteljesítmény 15 százalékát adó csővezetékes és belvízi szállításban pedig 7, illetve 5 százalékos volt a növekedés. A vasúti szállítási alágazat teljesítménye - ami az összteljesítmény 18 százalékát adta - 4 százalékkal csökkent a bázisidőszakihoz képest.

A vasúti áruszállítás teljesítménye a piac liberalizálása következtében megjelent új cégek növekvő száma ellenére is a 2006-os szinten maradt. A vasúti szállítás teret veszített a közúti áruszállítás ellenében.

A közúti áruszállítás teljesítménynövekedése elsősorban a szállítási ágazatokba sorolt vállalkozások teljesítményének tudható be, ugyanakkor nem elhanyagolható az egyéb ágazatok részesedése: a közúton szállított áruk tömegének 42 százalékát, az árutonna-kilométerben mért teljesítmények 20 százalékát ezen cégek saját árufuvarozási részlegei adják. Az egyéb ágazatokban tevékenykedő cégek árutonna-kilométerben való részesedése arányában azért kevesebb, mert főként saját vonzáskörzetükben szállítanak, kisebb távolságra.

A belvízi áruszállításban a Duna továbbra is lényeges szerepet játszik. A magyar lobogó alatt hajózó járművek részesedése az összes szállított áruból 13 százalék, az összteljesítményből mintegy 10 százalék. A magyarokon kívül főleg német (18 százalék), ukrán (18 százalék), osztrák, (15 százalék), román (15 százalék) és bolgár (9 százalék) nemzetiségű hajók játszanak szerepet az áruszállításban a Duna magyarországi szakaszán. Az összes teljesítmény 2/3-a átmenő forgalom, 20 százaléka export, 14 százaléka import. Budapest-Ferihegy repülőtér áruforgalma 33 ezer tonna volt, 1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Nőtt a személyszállítás volumene is

A helyközi személyszállításban az utasok száma 3 százalékkal, az utaskilométerben mért teljesítmény 2 százalékkal nőtt, úgy, hogy belföldön a teljesítmény 1 százalékkal bár mérséklődött, nemzetközi viszonylatban viszont - a légi személyszállításnak köszönhetően - 9 százalékkal emelkedett.

A belföldi távolsági személyszállításnál az autóbusz-forgalom súlya 80 százalék, míg a nemzetközi szállításban a légi közlekedésé a vezető szerep 76 százalékos részesedéssel, a vasút részesedése 14 százalék, az autóbuszé 10 százalék.

Budapest-Ferihegy repülőtér utasforgalma 69 ország vonatkozásában 3,9 millió fő volt, ez 2 százalékos növekedés a bázisidőszak forgalmához képest. Félmillió főt meghaladó légi forgalmat Németország és Nagy-Britannia vonatkozásában regisztráltak. A legnagyobb forgalmat lebonyolító légitársaságok a MALÉV, a Wizz Air, a Lufthansa, az EasyJet, és a Ryanair. Nem menetrend szerinti forgalmat 62 ország relációjában bonyolított le Budapest-Ferihegy.

A helyi személyszállítás utasszáma és utaskilométerben mért teljesítménye a bázisidőszak szintjén maradt. A szolgáltatás közel 2/3-át az autóbusz-közlekedés adja, ennek mintegy fele a fővárosban bonyolódik le. Metrón zajlik a forgalom 14 százaléka.

Az idén az első félévben az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 93 ezer volt, 4 százalékkal kevesebb, mint a megelőző év azonos időszakában. A forgalomba helyezett gépjárművek harmada a Suzuki, az Opel, illetve a Ford márkák valamelyikéből került ki.