Két hét és átadják az M0-ás egy szakaszát

Vágólapra másolva!
Szeptember közepén adják át a forgalomnak az M5-t az M3-sal összekötő, Budapestet elkerülő M0-ás körgyűrű keleti szektorát, a 26 és fél kilométeres útszakasz műszaki átadása most zajlik - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt.
Vágólapra másolva!

Fazakas Orsolya a cég sajtóreferense elmondta, hogy az új útszakasz az Európai Unió Kohéziós Alapjának finanszírozásával 284 millió euróból valósul meg.

A Vecséstől az M3-as autópályáig tartó kétszer két sávos autóút Ecser, Maglód, Pécel, Nagytarcsa, Csömör mellett halad el, és érinti a XVII., a XVI. és a XV. kerületeket. Aszfalt helyett betontechnológiával készült a burkolat, ami a nagy forgalomnak is jobban ellenáll, élettartama hosszabb - tette hozzá a sajtóreferens.

Az új útszakaszon a kivitelezők 12 felüljárós csomópontot alakítottak ki és 42 műtárgyat építettek meg. A leghosszabb közülük Pécelnél a Rákos-patakon átívelő 340 méter hosszú felüljáró.

Az útszakaszt egyes helyeken természetvédelmi megfontolásból védőkerítéssel vették körül, a lakott települések közelében pedig zajmentesítő falak, illetve zajárnyékoló dombok épültek, s több helyre védőerdőt is telepítettek. Szintén a természet védelmét szolgálja Csömörnél a Caperra-patak forrásánál egy monitoring kút létesítése, amellyel folyamatosan ellenőrzik a patak vízminőségét .

Az M0-ás körgyűrűn az átadás után összesen 80 kilométeren lehet közlekedni. Az új útszakasz csatlakozik a szintén átadás előtt álló Megyeri- hídhoz is.

Nem kell fizetni

A szakemberek abban bíznak, hogy szeptember közepétől így enyhül a dugó a Hungária körúton és eltűnnek a kaminok a fővárosi bevezető utakról is.

Biztos, hogy nem lesz fizetős az M0-ás januártól. A díjszedés fizetése ugyanis a szakmai szervezetek és az önkormányzatok heves ellenállásába ütközött, ráadásul az uniós direktívák is arra ösztönzik a kormányokat, hogy a városokat elkerülő szakaszokat tegyék ingyenessé.