Szegényebb a világ, mint gondoltuk

Vágólapra másolva!
A fejlődő országokban sokkal nagyobb a szegénység, mint azt korábban gondolták, bár történt némi előrehaladás  - áll a Világbank legújabb elemzésében.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint 2005-ben 1,4 milliárd ember élt rendkívül szegény körülmények között, míg korábban úgy számolták, hogy egy milliárdnál kevesebben vannak.

Az eltérés abból adódik, hogy az életszínvonal mérésénél napi 1,25 dollárnál húzzák meg a szegénységi küszöböt az alapvető cikkek drágulása miatt, míg a korábbi számítási módszer szerint az számított szegénynek, aki napi egy dollárból élt.

Mindamellett a jelentés szerint a szegénység nagyjából olyan ütemben csökkent, mint amire számítottak: a szegények aránya a fejlődő országokban 1981 és 2005 között 52 százalékról 26 százalékra csökkent. Ez azt jelenti, hogy elérhetőnek látszik a 2000-ben kitűzött ezredfordulós cél, a szegénység felére csökkentése az 1990. évi 42 százalékról.