Hibás laptopok miatt zuhan a Sony

Vágólapra másolva!
Több mint 4 százalékkal estek, és három év óta a legalacsonyabb szintre süllyedtek pénteken a Sony részvények azután, hogy az elektronikai cég bejelentette: 438 ezer Vaio laptop számítógépet visszahív, mivel túlhevülés miatt a felhasználó égési sérüléseket szenvedhet.
Vágólapra másolva!

A Sony-nak nagyon peches szériája volt a visszahívásokkal az elmúlt években: a Dell és más PC gyártók mintegy 9,6 millió Sony akkumulátort hívtak vissza 2006-ban azok esetleges túlhevülése, meggyulladása miatt. A visszahívások 51 milliárd jenbe (481 millió euró) kerültek a vállalatnak.

A mostani eset a vállalat szerint a cég gazdálkodását csak korlátozottan érinti, a hírnevét a megfigyelők szerint viszont annál inkább, mivel a Sony késlekedett a hiba bejelentésével.

A vállalat a személyi számítógépek gyártását a legjelentősebb hét üzletága egyikének tekinti, és az értékesítést 2011-ig a 1 billió jenre, vagyis 9,4 milliárd euróra kívánja felfuttatni.

A Vaio számítógépek huzalozási hibáját 2007 augusztusában fedezték fel, azóta egyes esetekben kicserélték ki a hibás alkatrészeket, de csak a múlt hónapban a világszerte tapasztalt, százas nagyságrendű meghibásodások után rendelték el az önkéntes alapon zajló javításokat.