Új tulaj menti meg az AirUniont

Vágólapra másolva!
Az AiRUnion szövetség, a Moszkva tulajdonában lévő Altlant-Szojuz, valamint az állami Rosszija, a Kavminvodavia, az Orenburgszkije Avialinyii és a Szaratovszkije Avialinyii légitársaságok összevonásával szándékozik új légitársaságot létrehozni a kormánnyal való egyeztetés nyomán a Rostechnologii állami korporáció, továbbá Moszkva város és a Krasznojarszki terület vezetése.
Vágólapra másolva!

Az új társaság ellenőrző többségét a Rostechnologii tartja - jelentették be Moszkvában - , de jelentős tulajdonrészt kap Moszkva városa is.

Alekszandr Aljosin, a Rostechnologii vezérigazgatója pénteken egy moszkvai sajtóértekezleten kijelentette: készek részt biztosítani az új társaság alaptőkéjében az AiRUnion magánrészvényeseinek is, ha azoknak van mit bevinni a társaságba. (Az AiRUnion fő magánrészvényesei az Abramovics fivérek, Borisz Abramovics a KrasAir vezérigazgatója, s egyben az AirBridge Zrt. 49 százalékának tulajdonosaként közvetve a Malév résztulajdonosa is.)

A döntés kapcsán az AiRUnion szövetség társaságainak gépei már szeptember 7-től, vagyis hétfőtől Moszkvában nem a domogyedovói, hanem a vnukovói repülőteret használják.

Az új társaság a közlés szerint a jövedelmező járatok mellett tovább üzemelteti a szociális jelentőségűeket is, az utóbbiakat főleg a Távol-Keleten.

A pénteki sajtóértekezleten elhangzott: a felek intézkedéseket tesznek az AiRUnion pénzügyi helyzetének rendezésére, adósságai átstrukturálására, mivel e szövetség alapján hozzák létre az új társaságot.

A benzinár és vezetési hibák állhatnak a háttérben

A Vedomosztyi című tekintélyes üzleti lap pénteken mindezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, s már nem először, hogy az AiRUnion mellett az egész orosz civil repülés válságba kerülhet, mivel egy év alatt szinte megduplázódott az üzemanyag ára - a társaságok csak kerozinra 50 milliárd dollárral többet költenek, mint az előző évben - de minden más költség is emelkedett. Mindez vonatkozik az egész világra, de az orosz légitársaságok vezetői még más problémákkal is küzdenek: magasak a vámok a repülőgépekre, így kénytelenek kevéssé takarékos orosz gépeket használni, és magasak az adókulcsok is.

A lap valószínűnek tartja, hogy az AiRUnion nem csak az áremelkedéseket szenvedte meg, hanem vezetési hibák is voltak, de az illetékesek úgy döntöttek, hogy a csődöt el kell kerülni, s az állam beavatkozott. Ez - a lap szerint - talán helyénvaló volt a piac megmentése szempontjából. Végső soron azonban az állam most azért fizet, mert Oroszországban nincs normális csődrendszer, no meg az igazgatótanácsokban helyet foglaló hivatalnokaiért, hiszen az ő részvételükkel - vagy tétlenségük miatt - alakult ki az AiRUnion válsága - írta a lap.

A sajtó egyébként korábban emlékeztetett arra: amikor Vlagyimir Putyin elnökként aláírta az AiRUnion öt társaságának egységes Rt-vé alakulásáról szóló rendeletet, s lehetőséget biztosított arra, hogy a többség a magánrészvényesek kezében legyen, a cél az volt, hogy versenyhelyzet alakulhasson ki a túlnyomórészt állami társaságok alkotta piacon.