Megint almát vásárol az Agrana

Vágólapra másolva!
A hét végén kezdi meg az ipari alma felvásárlását az Agrana-Juice Magyarország Kft. három léüzemében - mondta Szigeti Zoltán, az osztrák tulajdonban lévő cég ügyvezető igazgatója pénteken.
Vágólapra másolva!

A gyümölcs átvétel indításának előkészítése gyorsított üzemben zajlik, s a hét végén mindenképpen megkezdődik a felvásárlás a keddi megállapodás szerinti 9 eurócentes, mintegy 22 forintos kilogrammonkénti áron - mondta a cégvezető.

Hozzátette: az Agrana három - anarcsi, hajdúsámsoni és vásárosnaményi - üzemébe 100 dolgozót is felvesznek a felvásárlási és feldolgozói idény feladatainak ellátásához.

Szigeti Zoltán tájékoztatása szerint a két Szabolcs-Szatmár-Bereg és az egy Hajdú-Bihar megyei léüzemben 150 ezer tonna ipari alma feldolgozását tervezik.

Az átvett gyümölcsből 20 ezer tonna sűrítményt készítenek, amit a nyugat-európai országokba exportálnak szeptember végétől. A megrendelőkkel tartanak a szerződéskötések.

Arra a kérdésre, hogy az alacsony almafelvásárlási ár miatt tiltakozó termelők augusztus 25. és szeptember 3. közötti, tíznapos, az anarcsi és a vásárosnaményi feldolgozó előtt tartott blokádja milyen kárt okozott az Agranának, az ügyvezető azt mondta: még nem készítették el a számításokat, hiszen a felvásárlás és a termelés indítása feladatainak megszervezését tartják most a legfontosabbnak.