Befékezett a szlovák ipar

Vágólapra másolva!
A szlovák ipar kibocsátása júliusban 1,8 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly júliusban, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban hétfőn. Négy hónapon belül ez volt a legkisebb ütem. Az elemzők átlagosan 4,4 százalékos többletet vártak. Az éves szinten mért növekedés júniusban még elérte a 6,5 százalékot, tavaly júliusban pedig 17,3 százalékos volt.
Vágólapra másolva!

A szlovák jelentések szerint elsősorban a bányaipar romló teljesítménye miatt lassult az ipari növekedés, de lefékeztek az energiatermelők is, csak 1,9 százalékos nőtt a kibocsátásuk tavaly júliushoz képest. A feldolgozóipar ugyanakkor továbbra is szárnyal: az éves szinten mért növekedés 8,5 százalékot ért el júliusban, a júniusi 7,2 százalék után. Ezen belül a járműipar termelése 27,7 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, a 15,1 százalékos júniusi többlet után. Ellenben az élelmiszeripar termelése 4,4 százalékkal csökkent, a bőriparé több mint 20 százalékkal esett vissza.