Végleges a BASF Ciba-ra tett vételi ajánlata

Vágólapra másolva!
A BASF, a világ egyik legnagyobb vegyipari konszernje, nem változtatott a Ciba svájci vegyipari vállalatra tett vételi ajánlatán, azt véglegesnek tekinti - jelentette be Jörgen Hambrecht a BASF igazgatótanácsának elnöke hétfőn.
Vágólapra másolva!

A BASF 50 svájci frankos ajánlatot tett a Ciba részvényeire, és a Ciba igazgatósága, amely elfogadta az ajánlatot, ennek az elfogadását javasolta a cég részvényeseinek is. Az ajánlat október 1-tól húsz napig van érvényben.

A Ciba felvásárlása 3,8 milliárd euróba kerül majd a BASF-nek, amely az üzlettel egyes speciális vegyi anyagok terén erősíti piaci pozícióját.

A felvásárlást még a svájci hatóságoknak is jó kell hagyniuk, azután a BASF reményei szerint az üzletet 2009 első negyedében viheti végbe.Jörgen Hambrecht korainak tartotta, hogy az átalakításokkal járó létszámleépítésekről nyilatkozzon.