Hét százalékkal bővült az élelmiszereladás

Vágólapra másolva!
Összességében 7 százalékkal emelkedett a Nielsen Piackutató Intézet által mért 90 élelmiszer kategóriában a bolti eladások értéke az idén február és július között, a tavalyi hasonló időszakhoz képest - tájékoztatta kedden a Nielsen az MTI.
Vágólapra másolva!

A felmérés alapján a legnagyobb forgalmú tíz árucsoportból - értékben - a sajt, kávé, szeletes csokoládé, étolaj és a száraz tészta eladása bővült gyorsabban. Átlag alatt emelkedett a húskészítmény, sör, szénsavas üdítőital, ásványvíz és gyümölcslé bolti eladása.

A húskészítmények kiskereskedelmi forgalma Magyarországon kiemelkedik a Nielsen által mért kategóriák közül. A vizsgált fél év eladásai értékben megközelítik a 95 milliárd forintot. Mennyiségben 2, értékben 3 százalékkal bővült a bolti forgalom ebből az áruféleségből.

A rangsorban ezután a sör következik: félév alatt a kiskereskedelemben több, mint 65 milliárd forint értében adtak el belőle. A tavalyi első félév után idén értékben 3 százalékkal emelkedett, mennyiségben viszont 4 százalékkal csökkent az értékesítése.

Sajtot az üzletek fél év alatt 41 milliárd forintnál többért adtak el, ami 15 százalék pluszt jelent a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Mennyiségben azonban 2 százalék mínuszt regisztrált a Nielsen.

A top 10-be tartozó többi kategória - értékben mért - kiskereskedelmi forgalmában a növekedés mértéke: étolajnál 44, a tészta esetében 23, a szeletes csokoládénál 14, a kávénál 8, szénsavas üdítőitaloknál és gyümölcsleveknél 3-3, az ásványvíznél pedig 2 százalék volt.

A változások megítélésénél a kutatók szerint célszerű figyelembe venni, hogy az infláció a vizsgált időszakban 7 százalék volt Magyarországon. Az élelmiszerek ára átlagosan 13 százalékkal emelkedett, múlt év hasonló időszakához képest.