A Volánok 12 milliárdot kapnak az államtól

Vágólapra másolva!
A költségvetési prognózisok hangyányi módosítása mellett 32 milliárd forintot osztott ki a kormány a többletbevételekből: a Volánok 12 millárd forintot kapnak még (az idei 20 milliárdos keretnek több mint a felét), míg az elektronikus útdíj-ellenőrzési rendszer kiépítésére 17 milliárdot fordítanak - derült ki a büdzséről szóló tájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A hiány-előrejelzések nem nagyon változtak. Bár az augusztusi deficit hárommilliárd forinttal jobb lett a korábban jósoltnál, és szeptemberre is kisebb hiányt várnak, ám ez a 13 milliárdos javulás az év végi számokban nem látszik meg. Egy hónapja 1032,4 milliárd volt, most 1031,9 milliárd a december végére várt államháztartási egyenleg - írja a Népszabadság.

Az év végére tervezett bevételek az új prognózisban épp annyival haladják meg a korábban vártat (11 milliárd), hogy az a jobb augusztus-szeptemberi egyenleggel és néhány kiadási tétel korrekciójával együtt kiadja a Volánokra és az útdíj-ellenőrzésre elköltendő többletet.

A kabinet továbbra is vár azzal, hogy az inflációból adódó esetleges többletbevételeket elkönyvelje, és ezzel nagyobb hiánycsökkentést vállaljon. Ehelyett tartják a korábbi prognózist, és így előre tudnak hozni bizonyos költéseket a jövő évről, vagy jobban engedhetnek a minisztériumok extra kiadási igényeinek - tájékoztat a Népszabadság.