A HP vagy az IBM szállítja a digitális táblákat

Vágólapra másolva!
Október végéig mindössze két konzorcium tehet ajánlatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) iskolai digitális táblák szállítására kiírt 24,2 milliárd forint keretösszegű közbeszerzési eljárásán. Az NFÜ az ország teljes területén - a központi régiót leszámítva - mintegy 15-17 ezer általános és középiskolai tanterem betáblázására írta ki a pályázatot - áll a Napi Gazdaság hasábjain.
Vágólapra másolva!

Az ügynökség előre kikötötte, hogy minden pályázónak külön-külön a táblákra, projektorra és számítógépekre négy különböző gyártó azonos műszaki tartalmú termékét kell szállítania.
Ez az óvintézkedés most felértékelődik, ugyanis a várt négy-öt konzorciummal szemben mindössze kettő, az IBM és a HP által vezetett cégcsoportok indultak a tenderen, így egyből kétszereplősre szűkült a verseny. Ez a fordulat meglepte az NFÜ-t, ugyanis a 7, illetve 17 fős konzorciumokban legalább tíz olyan cég is megtalálható, amely egyedül is megfelelt volna a pályázati kiírásnak, vagyis önállóan is indulhatott volna.

Az ügynökség vezetőiben felmerült az ismételt eljárás lefolytatása, ám nincs arra garancia, hogy egy új pályázat nem hasonló vagy netán rosszabb eredménnyel záruljon - mondta lapunknak Horváth Ádám, az NFÜ tanácsadója. Az ártárgyalás várhatóan novemberben kezdődik, a szerződéskötésre pedig még az idén sor kerülhet. A termékek leszállítása és a tanárok műszaki képzése 2009. májusig fejeződhet be.

A tananyag már vár a digitális táblákra

A beszállítók pályáztatásával párhuzamosan folyik az iskolai pályázatok értékelése: eddig az 1103 aspiráns közül 150 iskolafenntartó esett ki különböző pedagógiai okok miatt. A nyertes iskolák tantermeinek 40 százalékát szerelhetik fel digitális táblákkal, amelynek beszerzését száz százalékban támogatja az EU.

A digitális táblákkal való oktatáshoz már ma 60-70 ezer órányi magyar tananyag áll rendelkezésre, de tartalomfejlesztésre is hamarosan közbeszerzési eljárást hirdet az NFÜ. A tanárok képzésére szintén pályázatot ír ki a szervezet (30 milliárd forint értékben), amelyet részben a digitális tananyag oktatására használhatnak fel a pedagógusok. A magyarországi tankönyvkiadók mint tartalomszolgáltatók ugyanakkor már megkezdték ingyenes oktatásaikat is - ami nekik is megéri, hiszen ezzel piacot építenek leendő vagy már kész digitális tartalmaik számára.