Gyurcsány nem hisz a sokkterápiában

Vágólapra másolva!
Nem hiszek a sokkterápiában, helyette mérsékelt, folyamatos reformpolitikát ajánlok - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Budapesten, a Politikai és vállalati vezetői fórum nevű rendezvényen, amelyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Joint Venture Szövetség (JVSZ) és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) harmadszor szervezett meg.
Vágólapra másolva!

A versenyképesség sokelemű puzzle, részeit a nemzetet, országot alkotó egyének, közösségek kultúrája képezi - fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: ha a versenyképességen kívánunk változtatni, akkor gondolkodást, mentalitást kell változtatnunk.

Mint mondta, nem egyszerűen gazdasági, hanem a társadalmi és gazdasági versenyképességről van szó. A kormányfő szerint ezért kulcskérdés az oktatás, a kultúra és a tudomány fejlesztése.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: emellett át kell alakítani a szociális rendszert, amihez mentalitás-, gondolkodásváltásra van szükség. Meg kell változtatni a munkaerő-kínálati oldalt is: "ha tudsz és képes vagy rá, akkor dolgozz, ha nem ad munkát a piac, akkor teremtsen munkát a közösség" - fogalmazott a miniszterelnök.

Át kell alakítani az üzleti környezetet, "egyetértek abban, hogy egy mérsékelt kiadáscsökkentő programot kell e mellé tenni" jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: "nem hiszek a sokkterápiában, mind társadalmilag, mind gazdaságpolitikailag ennek következményeit elviselhetetlennek látom".

A miniszterelnök az egyszeri sokkterápiával szemben mérsékelt, folyamatos reformpolitikát ajánlott. Olyat, amely az állami adminisztráció csökkentése mellett adó- és járulékcsökkentést tartalmaz.

Nincs olyan megoldás, amely máról holnapra átalakítja az országot, a versenyképességhez "szangvinikus, kurucos, magyaros lendület helyett kitartó, egyenletes munka kell" - szögezte le Gyurcsány Ferenc.