Változik a pártalapítványok finanszírozása

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés csaknem egyhangúlag fogadta el az alkotmányügyi bizottságnak azt a javaslatát, amelynek értelmében októbertől az eddigi mandátumarányos helyett szavazatarányossá válik a pártalapítványok költségvetési támogatása. A döntéshez a jelenlévők kétharmadának igen szavazatára volt szükség.
Vágólapra másolva!

A törvénymódosításra azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság áprilisban kimondta: alkotmányellenes, hogy költségvetési támogatásra csak azok a pártalapítványok jogosultak, amelyeket előzőleg legalább két egymást követő parlamenti ciklusban frakcióval rendelkező párt alapított.

E szabály alapján az ötszázalékos eredménnyel éppen bejutott új párt és az ugyanolyan eredményt elérő, de a parlamentben már korábban frakcióval rendelkező régi párt alapítványának támogatása között akár százszázalékos eltérés is lehet - olvasható az Ab indoklásában.