Jó üzlet a vadászat Magyarországon

Vágólapra másolva!
Magyarországon a vadászat- és vadgazdálkodás éves bevétele eléri a 16 milliárd forintot, az ágazatban működő cégek adózás előtti nyeresége pedig mintegy 800 millió forint - mondta Pintér István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vadgazdálkodásért felelős főosztályvezető-helyettese a vadászati idény kezdetének alkalmából az MTI-nek.
Vágólapra másolva!

A főosztályvezető-helyettes hozzátette: nagyon jó minőségű a vadállomány és ez még további jelentős piaci lehetőségeket jelent a vadgazdálkodás számára.

A vadállomány állami tulajdon, de a vadászati engedély alapján elejtett vad jogszerűen a vadgazdálkodó birtokába kerül - ismertette.

Magyarországon évente mintegy 220 ezer nagy vadat és 600 ezer apró vadat ejtenek el. A 2008 tavaszi állománybecslés során 550 ezer nagy vadat, 800 ezer fácánt és 550 ezer mezei nyulat vettek számba.

A 16 milliárd forint bevételből mintegy 8 milliárd forint származik a bérvadászatból, ennek kétharmadát a külföldi vadászok fizetik. Egyre inkább kialakul az a tehetősebb magyar réteg is, amely meg tudja fizetni a vadászat költségeit. A bérvadászat bevételeinek döntő hányada a szarvasbikák és a vaddisznók elejtéséből származik - mondta a főosztályvezető-helyettes.

A vadhúsfeldolgozás bevétele mintegy három milliárd forintot tesz ki, és 600 millió forint bevétel származik az élő mezei nyúl exportjából. Mintegy 3,7 milliárd forint a haszonbérlet díjakból, a terményértékesből és más tevékenységből folyik be, míg a vadászházak szolgáltatásainak bevételei elérik az 1 milliárd forintot.

A vadászterületek állami tulajdonban vannak

Pintér István hangsúlyozta, hogy a vadgazdálkodásban nem csak gazdasági hasznosságot, hanem az ökológiai szempontokat is figyelembe kell venni.

Magyarországon jelenleg 1370 vadászterület van, kétszázzal több, mint a megelőző 10 éves ciklusban. A vadászati terület, illetve a vadászati jogosultság megváltozatására az 1997-ben hatályba lépett törvény szerint tíz évente van lehetőség azért, hogy kiszámíthatóak legyenek a vadgazdálkodás körülményei - magyarázta az FVM főosztályvezető-helyettese.

A vadászati területek állami erdőgazdaságok, magánerdő- és mezőgazdasági gazdálkodók birtokában vagy vadásztársaságok haszonbérletében vannak. A legkisebbek mintegy háromezer hektár, a legnagyobbak 20-30 ezer hektár területűek: átlagosan mintegy hatezer hektár egy-egy vadászterület.

Azért károsak is a vadak

A vadállomány évente mintegy 1,6 milliárd forint értékű kárt okoz a mezőgazdaságnak és további mintegy 200 millió forintnyit az erdőkben. A legnagyobb kár a vaddisznóktól származik. Ez a vadállomány egész Európában túlzottan elszaporodott a biológiai adottságainak és a kedvező klímának köszönhetően. Ezért a vadgazdálkodók fontos feladata a vaddisznó-állomány csökkentése - mondta Pintér István.

Magyarországon csak apróvadat telepítenek, nagy vadat nem, de a szaporodásukat - többek között a vadászati idény és az elejthető vadak számának meghatározásával - védik. A törvény szigorával lép fel a hatóság az orvvadászok ellen. A jogszerű elejtés során a vadat a hatósági azonosítóval meg kell jelölni, és csak így szabad szállítani.

A magyar vadállomány kiválóságát jelzi - hangsúlyozta az FVM főosztályvezető-helyettese -, hogy a magyar szarvasbikák 30 százaléka érmes minősítést kap a hatósági trófeabírálaton.