Túl kicsi takaró a magyar költségvetés

Vágólapra másolva!
A pénzügyminiszter szerint nem lesz pénz a távhődíj kompenzálására, ha az Országgyűlés nem fogadja el a Robin Hood-adót. Veres János az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy továbbra is az a véleménye, hogy nem alanyi jogon kellene a kompenzációt bevezetni.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter fenntartja véleményét, hogy nem alanyi jogon, hanem szociális alapon kellene kompenzálni a távhővel fűtőket, de "tudomásul vette a kormány döntését".

Ha a parlamentben nem sikerül támogatókat szerezni a Robin Hood-adó bevezetéséhez, akkor jövőre nem lesz miből fizetni az októbertől bevezetendő kompenzációs rendszert - szögezte le. Veres János hozzátette, hogy az energetikai cégek megadóztatásán kívül nem kínálkozik más forrás, amely felhasználható volna erre a célra.

Veres János elmondta, hogy az új adónem az ágazat minden olyan cégére vonatkozna, amelynek energetikai típusú bevétele van. Az adó érintené a szénhidrogént kitermelő, az olajterméket, illetve villamos energiát termelő vállalatokat, a szabadpiaci gázkereskedőket és az üzemanyag kiskereskedelemben működő cégeket. Ezeknek a vállalatoknak az összesített adóalapja idén 396 milliárd forint. A nyolcszázalékos adó így 31,6 milliárd forint bevételt jelentene a költségvetésnek.

Nettó 167 milliárddal csökkenne az adóteher

A parlament elé terjesztett tervezet szerint a 2009-es adó- és járulékcsökkentés mértéke bruttó 227 milliárd forint, ez nettó 167 milliárd forintos tehercsökkentést jelent - idézte a végleges számokat a pénzügyminiszter.

A vállalkozóknál 122 milliárd, a lakosságnál 45 milliárd forintot hagyna a kormányzat - tette hozzá. Veres János szerint a 167 milliárdos nettó adócsökkentés lényegében a minisztériumok kiadásainak lefaragásából áll.

Az SZDSZ költségvetési plafont akar

A költségvetési plafon beállítását szorgalmazó SZDSZ-es javaslattal egyetért a pénzügyminiszter, de szerinte elég volna megszavazni a parlament előtt lévő, a költségvetési szabályokról szóló javaslatot.

Ez bővebb a liberális elgondolásnál, mert kimondja, hogy a gazdasági növekedés és az infláció figyelembe vételével, a reáladósság őrzés biztosította keretek között milyen mértékben lehet továbblépni a következő években - vélekedett Veres János.

Felmerült a nagyobb mértékű hiánycsökkentés is - de miből?

Az SZDSZ másik felvetésére, miszerint a költségvetési hiány 2009-re célozza meg a 3 százalékot, a miniszter azt válaszolta, hogy kész erről tárgyalni, ha a liberálisok azt is megmondják, hogy a 3,2 százalékos államháztartási hiánnyal számoló javaslatból miként "vegyenek még ki" 60 milliárd forintot.

"Ha a hiányt is csökkenteni akarja az SZDSZ, akkor ne mondja, hogy legyen nagyobb az adócsökkentés" - tette hozzá.

A konvergenciaprogram az egyetlen biztos pont

Azzal kapcsolatban, hogy a pénzügyminiszter a hírek szerint a miniszterelnöknél is "jobban óvja" a büdzsét, Veres János azt mondta, tartani kívánja a konvergenciaprogramot.

"Kezdettől fogva világossá tettem, hogy nem fogok olyan költségvetést a kormány vagy a parlament elé terjeszteni, amely a konvergenciaprogramban szereplő hiánymértékét ne biztosítaná" - jelentette ki.

A Gyurcsány Ferenc és közte levő vitákat firtató kérdésre Veres János azt mondta, nincs vitája a miniszterelnökkel sem a hiány ügyében, sem abban, hogy a Megegyezés című programban felvázolt adócsökkentésnek csak az első évben van meg a fedezete.

A többi pedig "kifehéredés-függő"

Ezt követően minden attól függ, mennyi pénz folyik be a gazdaság kifehéredésből - mondta Veres János.

"Egy dolgot nem tudok megtenni: hozomra vállalni adócsökkentést a költségvetésben" - fogalmazott. Leszögezte, hogy a 3,2 százalékos hiánycél megtartása mellett a legvégső határig szeretne elmenni az adócsökkentésben.

A pénzügyminiszter közölte, hogy nem tud arról, hogy a kormányfő Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterrel is készíttetett volna adócsomagot.

Nincs két adócsomag

"Azt tudom, hogy különböző személyeknek voltak részjavaslatai, ezeket a minisztérium kiszámolta. Bemutattuk, mi mivel járna. Dobogókőn olyan javaslatot terjesztettem elő, amely semmit nem tekintett tabunak, bebizonyítva, hogy akár 1000 milliárd forintos adócsökkentést is lehet csinálni, de ahhoz szakítani kell minden korábbi elkötelezettséggel" - fogalmazott Veres János.

Leszögezte, hogy a kormány elé beterjesztett adócsomag végső változata a Pénzügyminisztériumban született, és bár volt vita, végül a kabinet elfogadta a tervezetet, és megállapodott a végső célokban: az szja-sávhatár emelésben, a járulékcsökkentésben és a társasági különadó megszüntetésében.

"Csak mosolygok azokon a híreken, amelyek szerint a miniszterelnökkel, vagy Draskovics Tiborral, Bajnai Gordonnal személyes ellentétem lenne. Nincs okom elégedetlenségre, amit akartam, elértem az adóban és a költségvetésben is" - tette hozzá.