Együtt agyal a régió és az ÚMVP hatósága

Vágólapra másolva!
A hétvégén együttműködési megállapodást kötött az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (UMVP) irányító hatósága és a Dél-Pannon Vidékfejlesztő Egyesület annak érdekében, hogy a vidékfejlesztési és a Leader projekteket az elkövetkező hónapokban gördülékenyen valósíthassák meg a helyi vidékfejlesztési közösségek.
Vágólapra másolva!

Forgács Barnabás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára hétfőn az MTI-nek elmondta: az együttműködési megállapodásnak azért van jelentősége, mert a Dél-Pannon Vidékfejlesztő Egyesület három dél-dunántúli megyében - Baranya, Somogy, Tolna - koordinálja a helyi vidékfejlesztési közösségek tevékenységét.

A Dél-Pannon Vidékfejlesztő Egyesület információkkal látja el a helyi vidékfejlesztési közösségeket. A cél az, hogy a rendelkezésre álló mintegy 30-35 milliárd forintos forrást pedig a lehető legoptimálisabban és legracionálisabban költhessék el a célok megvalósítására a helyi vidékfejlesztési közösségek.

A szóban forgó térségben működő 15 helyi vidékfejlesztési közösséget múlt pénteken ismerték el jogi személyként a Magyar Vidék Napján Budapesten, amelyen jelen volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Forgács Barnabás, a Magyar Vidék Napján elmondta, hogy az ÚMVP keretében a vidékfejlesztés és a Leader program finanszírozására országosan összesen több mint 250 milliárd forint áll rendelkezésre.

Kifejtette, hogy a programban összesen több mint háromezer magyar település vesz részt, 12 ezer szereplőt vontak be a helyi közösségek munkájába.