Majd harmadával drágul a gáz Bulgáriában

Vágólapra másolva!
Az illetékes bolgár állami hatóság 29 százalékos drágítást fogadna el a bulgáriai gáz árában, azaz kedvezőbbet az ország vezető ellátó vállalata, a Bulgargaz által kért 36 százaléknál, de az ország iparszövetségének vezetője az előbbi áremelést is rendkívül veszélyesnek tartja.
Vágólapra másolva!

Számításai szerint a jelenleg 11,2 százalék körüli éves infláció 3 százalékponttal is emelkedne a gáz drágulásának tovagyűrűző hatásai miatt, és a magas inflációs ütem fél évig érzékelhető lenne. Kifogásolta a kormányzati árképzés módszerét is, hiszen régen az olaj árának drágulására hivatkozva emelték a gáz árát, most viszont épp csökkenőben az olaj világpiaci ára.

Az iparszövetség képviselője a jelentések szerint nem kívánt megnevezni kívánatos arányt az áremelésre, melyet az idei év negyedik negyedére vezetnének be, és a Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy kedden dönt róla az illetékes állami hatóság. A jelentések szerint ha a 29 százalékos javaslat mellett áll ki a kormány, akkor a szakszervezetek sztrájkba kezdenek.