Turizmusban utazik Budapest

Vágólapra másolva!
A 2008/2009-es téli szezonban 60 000 többlet vendégéjszakát kívánnak elérni a fővárosi elő- és utószezoni turisztikai forgalmának növelésére indított akció eredményeként - mondta Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) marketing igazgatója egy szakmai rendezvényen hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A két évvel ezelőtt indított akció során 25 ezerrel, tavaly pedig 50 ezerrel nőtt a fővárosi kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák száma.

Az akcióhoz partnereket toborzó rendezvényen a marketing igazgató elmondta, hogy az idei kampány csaknem 17 országot érint és több mint 180 millió forint értékben valósul meg.

A Budapest Winter Invasion (BWI) néven indított akcióhoz az első évben 50 szálloda csatlakozott, az idén eddig 59-en jelezték részvételi szándékukat. A csatlakozás feltételei között Szűcs Balázs említette a kedvezmények nyújtását, a saját csatornákon történő promóciót, valamint összesen mintegy 50 millió forint hozzájárulást.

130 milliós marketingakcióval indul a Winter Invitation

A Magyar Turizmus Zrt. az idei kampány során mintegy 130 millió forint értékű marketing akciót bonyolít le.

Az idén új néven indul a kampány, a Budapest Winter Invitationt meg is hosszabbították, az idén november 1-től jövő március 31-ig tart majd.

A célpiacok között szerepel Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, a Skandináv országok, Írország, Izrael, Ausztria, Lengyelország, Románia és Szlovákia.

A kampány olyan 30 évesnél idősebb, középosztálybeli polgároknak szól, akik rendszeresen utaznak.

A fővárosi szállodák kezdeményezésére 2006-ban elindított akcióhoz csatlakozott a Magyar Turizmus Zrt. mellett, a Budapest Airport, a Malév, a Budapesti Turisztikai Hivatal is.