Vízgazdálkodási alap nyílt

Vágólapra másolva!
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) részeként, az öntözés, melioráció és területi vízgazdálkodás fejlesztésére eddig 356,3 millió forint támogatás kifizetésére vállalt kötelezettséget a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - tájékoztatta az MTI-t Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

Közölte, hogy a jogcímekre az első körben - április 1. és május 1. között -, 57 támogatási kérelem érkezett az MVH-hoz, összesen 991 millió forint támogatási igénnyel. Az ÚMVP Irányító Hatóság 20 kérelmet hagyott jóvá, és az MVH valamivel több mint 356 millió forint támogatás kifizetését vállalta. Ezen belül a támogatások összege 2,8 millió és 57,2 millió forint között változik.

A támogatási kérelmek viszonylag nagy számú elutasítása mögött a sajtófőnök szerint a késedelmes benyújtás mellett formai hibák, illetve a hiánypótlás elmulasztása állt. Hozzátette: néhányan meggondolták magukat, s visszavonták kérelmüket.

A kérelmek elbírálása pontozásos módszer szerint történt, ám a rendelkezésre álló forrás mértéke nem tette szükségessé a rangsorállítást. Így minden olyan kérelmet elfogadtak, illetve támogatásra jogosultnak ítéltek, amely formailag, valamint a támogatás feltételeinek megfelelt és határidőben nyújtották be - tette hozzá Soproni Horváth Lajos.