Feloszlatástól tartanak az AiRUnion hitelezői

Vágólapra másolva!
Az eladósodott AiRUnion szövetség hitelezői gyanút fogtak a Vitalij Vancev vezette válságstábbal szemben, s attól tartanak, hogy az feloszlatja a társaságokat anélkül, hogy rendezné azok adósságait - adta hírül a Kommerszant.
Vágólapra másolva!

Más források arról számolnak be, hogy a végrehajtók megkezdték a Krasair vagyontárgyainak összeírását az AiRUnion adóságainak törlesztéséhez.

Vancev, a moszkvai Vnukovo repülőtér társtulajdonosa - s egyben az AiRUnion maradványaiból és más légitársaságokból a Rostechnologii állami korporáció és a moszkvai városi kormányzat tulajdonában létrehozandó új óriás légitársaság kijelölt igazgatója - a lap értesülése szerint hamarosan megkapja az Állami Vagyonkezelőtől az AiRUnion állami tulajdonban lévő részvénycsomagjainak kezeléséhez szükséges felhatalmazásokat, s akkor már senki nem kételkedhet ténykedésében - igyekeztek megnyugtatni a hitelezőket a lap kérdésére a közlekedési minisztériumban.

Az AiRUnion hitelezőinek csoportja - amelynek élén Jevgenyij Osztrovszkij, a TOAP kerozin-ellátó tulajdonosa áll - nyilatkozatban a hitelezők érdekeinek figyelmen kívül hagyását vetette az állam szemére s egyben kételyét fejezte ki Vancev és az általa vezetett stáb legitimitását illetően. A hitelezők - akiknek az AiRUnion összesen mintegy 12 milliárd rubellel tartozik - a Rostechnologii és az Állami Vagyonkezelő elnökétől követeltek felvilágosítást, s kilátásba helyezték, hogy ha ez elmarad, csődeljárást kezdeményeznek az adósokkal szemben.

A közlekedési minisztériumban alaptalannak minősítették a hitelezők aggályait, s arra hivatkoztak, hogy a Moszkva tulajdonában lévő Atlant-Sojus vállalta a szükséges garanciákat és az fog tárgyalni is.

A Kommerszantnak egy szakértő úgy nyilatkozott: nyilván minden intézkedést megfelelően "lepapíroznak" majd, másrészt, ha netán az új társaság megpróbálna szabadulni a hitelezőktől, az komoly kockázatokkal jár számára, mivel az előbbiek komoly nehézségeket okozhatnak majd. Jogászok arra mutattak rá, hogy ha netán a hitelezők valóban csődöt kérnek az AiRUnion érintett társaságaira, akkor az illetékes bíróság visszamenőleg érvénytelenítheti mindazokat az intézkedéseket, amelyek valamely hitelezőt sértik.