Gyurcsány: A választások előtt beléphetünk az euró előszobájába

Vágólapra másolva!
Magyarország a 2010-ben esedékes következő választások előtt csatlakozhat az euró előszobájának tartott úgynevezett ERM-II. árfolyamrendszerhez - mondta a Financial Timesnak Gyurcsány Ferenc.
Vágólapra másolva!

A magyar kormányfő a londoni gazdasági napilapnak adott interjúban közölte, ha a nominális feltételeken túl minden lényeges körülmény kedvező lesz, akkor csatlakozni kell a rendszerhez.

Gyurcsány Ferenc a jelenlegi piaci helyzetről azt mondta: tárgyalt a magyar pénzügyi szektor vezetőivel és a jegybankkal, és az a közös vélemény alakult ki, hogy a globális pénzügyi felfordulásnak talán nem lesz nagyon közvetlen hatása a magyar gazdaságra.

A helyzet azonban az elmúlt héten változott, a piaci bizonytalanságok hatással vannak a hazai piacokra - mondta a kormányfő, aki egyúttal az energiapolitikában óvott a konfrontációtól, mondván: Magyarország nem tudja csökkenteni sebezhetőségét úgy, ha szűkíti az Oroszországgal fennálló kapcsolatokat.

Londoni feltörekvő piaci elemzők egyébként nem tartják lehetetlennek, hogy Magyarország akár jövőre csatlakozik az árfolyamrendszerhez. A BNP Paribas bankcsoport szakértői nemrég azt jósolták: Lengyelország valószínűleg 2009 elején belép az euróbevezetéshez szükséges ERM-II. árfolyamrendszerbe, ez pedig arra ösztönözheti Magyarországot, hogy gyorsítsák az eurócsatlakozási folyamatot.

A Goldman Sachs befektetési bankcsoport londoni elemzői is azt valószínűsítették, ha sikerül elfogadtatni a jövő évi költségvetést, és ha az infláció tovább lassul, akkor Magyarország ERM-II.-beli tagsága lehetséges lesz "valamikor 2009-ben".