A kínai gazdaság is ráfázott

Vágólapra másolva!
A kínai gazdaságban is jól érezhető a hitelválság hatása. Az USA számára pedig ez közel sem jó hír, hiszen a távol-keleti ország egyik legnagyobb befektetője és kereskedelmi partnere.
Vágólapra másolva!

A kínai kormány hétfői jelentése szerint a gazdasági növekedés a harmadik negyedévben kilenc százalék volt. Ez nem is tűnik olyan kevésnek, ha a többi országhoz hasonlítjuk, saját tendenciájukban azonban a 2002 óta tartó rohamos növekedéshez és az előző két negyedévben elért 10 százalékos gyarapodáshoz képest meglehetősen nagy csökkenés.

A pekingi olimpia után várható volt a gazdaság lassulását, de egyik elemző sem számított ekkora visszaesésre. Az amerikai gazdaság szempontjából ez nem jó hír, mert a kínai befektetők többek között olyan nagyvállalatokban részvényesek, mint a Morgan Stanley vagy a Visa.

Kína 2001-ben kisegítette az USA-t a mélyülő recesszióból, és ezzel együtt még aktívabb szereplője lett a világgazdaságnak. Az ország által nyújtott hitelek az 1998 és 2002 közöttiekhez képest mára megduplázódtak.

Elemzések szerint a kínai gazdaság nem fog hirtelen megtorpanni, azonban az sem várható, hogy folytatja rohamos növekedési tempóját. A prognózis a jövő évre 7, 5 százalékos növekedést jelez, a korábban jósolt 10 százalék helyett.