A háttérben most is dolgoznak az ÚTP-n

Vágólapra másolva!
Jövő januárig van ideje a kormánynak eldönteni, hogy folytatja-e az Új tulajdonosi programot, mert előrehaladott az abban szereplő társaságok felkészítése a tőzsdére menetelre. A munka nem állt le a program felfüggesztésének bejelentése ellenére sem, zajlik a cégek átvilágítása. Az állami cégek egyébként terven felül hozzák a pénzt - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Akár jövő januárig is gondolkodhat a kormány azon, érdemes-e folytatni az Új tulajdonosi programot, akkor is elég idő áll majd rendelkezésre az ÁAK vagy az MVM tőzsdei felkészítésére.

Nincs értelme teljesen leállítani az Új tulajdonosi programban (ÚTP) részt vevő társaságok tőzsdére való felkészítését, mert bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette a program felfüggesztését, a hatályban maradt kormányhatározatban rögzített tőzsdére lépési határidők egy nem túl hosszú ideig tartó felfüggesztés esetén is betarthatóak - tudta meg a lap a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (MNV).

Ennek megfelelően leállították ugyan az operatív kivitelezést, ideértve a kommunikációt, de például a cégek átvilágítása - ami előfeltétele a tőzsdére lépésnek - folytatódik. A végtelenségig persze nem csúsztatható a kibocsátás előkészítése, a tőzsdére menetelt koordináló vezető szervezőket a bevezetést megelőző 4-6 hónappal - pályázat útján - ki kell választani.

A leginkább tőzsdeérettnek tartott és a leghamarabbi, jövő május végi határidővel bíró Állami Autópálya Kezelő Zrt. esetében például december-január környékén válik sürgetővé a döntés a program folytatásáról. A többi cég (MVM, Mavir) esetében pedig jövő tavasz elejéig-közepéig kell elhatározásra jutnia a kormánynak.

Az MNV-nél egyelőre azt még nem látják pontosan, hogy a pénzügyi válság érinti-e idei terveiket. Száraz Gábor szóvivő szerint feltehetően a kisebbségi társasági részesedések értékesítését - ott, ahol részvénypakett van - érinti.

Ez vonatkozhat az OTP Nyrt.-ben meglévő részesedésre is, ami után 135 millió forintos osztalékbevételre számítottak, de ez attól függ, hogy év végéig értékesítik-e a tulajdonrészt - mondta el Száraz Gábor, aki arra emlékeztetett, hogy a vagyontörvény alapján ez év végéig meg kell kezdeniük a kisebbségi társasági részesedések értékesítését.

A romló pénzügyi klímától függetlenül megtartják a péntekre tervezett aukciót, ahol több társaságban meglévő minimális tulajdonrészre lehet licitálni. Szakértők szerint nem kockáztat sokat a vagyonkezelő: ha másra nem is, a többségi tulajdonosokra mint licitálókra bizton számíthatnak. A kikiáltási összérték 615 millió forint.

Az MNV tájékoztatása szerint a 2009-es év tervezése folyamatban van, annak során figyelembe veszik a megváltozott helyzetet, így talán "kivédhető" vagy mérsékelhető a válság hatása. Az idei osztalékbevételeket azonban még nem veszélyezteti a válság.

Az MNV kezelésében lévő társaságoktól származó osztalék az üzleti év végére meghaladja a tervezett értéket. A vagyonkezelő terveiben eredetileg 9,78 milliárd forint osztalékbevétel szerepel; a 2008 első három negyedévi teljesítés 94 százalékos volt.

Az MVM Zrt.-től származó bevétellel a terv készítésekor még nem számoltak, de várhatóan a társaság eredménye alapján elvonnak osztalékot. A Szerencsejáték Zrt.-től befolyó összeg is magasabb lehet a tervezett 1,5 milliárd forintnál. A Richter állami tulajdona után fizetendő osztalék viszont elmaradhat a tervezett hárommilliárd forinttól - áll a Napi Gazdaságban.