Román bankok kerültek kamatkartell gyanújába

Vágólapra másolva!
A román Versenytanács (CC) vizsgálatot indított - a jegybank és a fogyasztóvédelem jelzései nyomán - annak kiderítésére, hogy bizonyos bankok valóban összehangoltan emelték-e az utóbbi időben a kamatokat és a kezelési költségeket.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban megjelent sajtóhírek, Mugur Isarescu jegybanki bejelentései és a fogyasztóvédelemhez benyújtott több ezer feljelentés miatt merült fel a piaci verseny tisztaságáért felelő hatóságban, hogy néhány pénzintézet súlyosan megszegte a versenypiac szabályait, összehangoltan manipulálta a bankközi kamatokat és emelte az egyes bankpiaci szolgáltatások kamatterheit.

Bár hivatalosan nem nevezték meg, mely pénzintézetekről van szó, az Adevarul és az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilapok tudni vélik: a vizsgálat az UniCredit Tiriac Bank, a Royal Bank of Scotland (RBS), az ING Bank és a Bancpost ellen folyik.

Ugráló, majd együtt mozgó kamatok

Romániában október elején hirtelen elkezdtek ugrálni a kamatok, majd a hónap második felében hirtelen megemelték a kamatlábakat. A fogyasztóvédelem jelezte: emiatt a hitelt kapott fogyasztók érdekei sérülnek, hiszen "menet közben" emelték a kamatot. A bankok nem emelték ugyanakkor a betéti kamatlábakat - tette hozzá Neményi.

Az keltett gyanút - mondta a tisztségviselő -, hogy több, eltérő alaptőkéjű és gazdasági erejű bank is ugyanazokat a kamatterheket alkalmazza ügyfeleinél, vagyis feltételezhetően megállapodtak egymással, mert összehangoltnak tűnt a kezelési költségek növelése is. "Ha ez így van, sérül a gazdasági verseny" - mondta Neményi.

A gyanúsítottak tagadnak, a fogyasztóvédelem szigorít

A Versenyhivatal kamatkartellezést sejtő vizsgálódásának hírére a hétvégén az ING azonnal közleményben reagált, leszögezve: semmilyen kamattorzító kartell-megállapodáshoz nincs köze, maradéktalanul betartotta a bankközi hitelezésre vonatkozó szabályokat. Az Adevarul szerint hasonlóképpen reagált a Bancpost és az UniCredit Tiriac Bank is, csak az RBS tartózkodott mindenfajta kommentártól.

Az ÚMSZ hétfői számában azt írta: a kereskedelmi bankok kamatemelési lépéseit a fogyasztóvédelmi hivatal is jobban kívánja követni, hiszen a jövő év elejétől olyan szabályozás készül, mely szerint a pénzintézeteknek a szerződés ideje alatt nem lenne szabad emelniük a kezelési költségeket, sem újakat bevezetniük.

Mugur Isarescu jegybanki kormányzó korábban maga is szankciókkal fenyegette meg azokat a kereskedelmi bankokat, amelyek indokolatlanul emelnek kamatot.