Szaúd-Arábia drágította az olajat

Vágólapra másolva!
A hétfői csökkenést követően kedden jelentősen, 6 dollár körül nőtt a kőolaj világpiaci ára arra, hogy immár a világ vezető olajexportőre, Szaúd-Arábia is végrehajtotta az OPEC október végén kitűzött termeléscsökkentési határozatát és egyes OPEC tagok a következő, decemberi OPEC-ülésen további termeléscsökkentésre tesznek javaslatot.
Vágólapra másolva!

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj 5,96 dolláros emelkedéssel 66,44 dolláron végzett Londonban a legközelebbi határidőre. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate decemberi szállításra 6,62 dollárral nőtt, és 70,53 dolláron fejezte be a keddi kereskedést.

Szaúd-Arábia, amely eddig nem hajtotta végre az OPEC október 24-i termeléscsökkentési döntését, most bejelentette a termelés visszafogását. Ugyanakkor Venezuela kedden azt közölte: az OPEC soros decemberi ülésén újabb, napi egymillió hordós termelés-visszafogásra tesz javaslatot.