Süllyedés Japánban

Vágólapra másolva!
A rossz gazdasági kilátások miatt a tokiói részvénybörze irányadó indexe süllyedéssel zárta a pénteki kereskedést.
Vágólapra másolva!

A tokiói kereskedésben pénteken az eladók voltak fölényben. Az exportőrök árfolyamát a dráguló jen küldte a mélybe. A fejlett technológiai részvényeknek a TDK profitfigyelmeztetése tett be. A vállalat közölte, rekordveszteségre számít a márciussal záruló pénzügyi évben.

Szintén negatívan befolyásolta a piaci szereplők hangulatát, tehát erősítette az eladói nyomást, hogy a japán kormány legfrisebb konjunktúrajelentése megerősítette, mélyül a recesszió a szigetországban.

A börze irányadó indexe, a Nikkei végül 0,5 százalékos vezsteséggel 8836 ponton végzett. A mutató mozgását befolyásoló 225 papír közül 131 veszített értékéből, 82 drágult, 12 részvény árfolyama pedig stagnált.