Rekordot produkált a szlovák építőipar

Vágólapra másolva!
Az év első kilenc hónapjára vonatkozó adatok alapján már most megállapítható, hogy az önálló Szlovákia történetében 2008-ban épült a legtöbb lakás, írta a pozsonyi Új Szó napilap csütörtöki számában.
Vágólapra másolva!

Januártól szeptember végéig 20 646 lakás vagy ház építése kezdődött el Szlovákiában. Ez meghaladja a 2006-ban elért korábbi építkezési csúcsot, amikor 12 hónap alatt 20 5892 lakás építésének láttak neki Szlovákiában.

A tavaly építeni kezdett lakások több mint egynegyede Pozsonyban és közvetlen vonzáskörzetében épül. A külföldi nagyberuházások célpontjainak számító Nagyszombatban és Nyitrán is jelentős építkezések kezdődtek.

Hivatalos adatok még nincsenek 2008 utolsó negyedévéről, de ebben az időszakban várhatóan már a visszaesés jelei mutatkoztak, mert a 2008 őszén kezdődött nemzetközi gazdasági válság miatt Szlovákiában jóval nehezebb jelzáloghitelhez jutni, mint 2008 első felében. A lap emlékeztet arra, hogy emelkedtek a kamatok, és ez a már korábban felvett hitelek törlesztését is nehezíti.

A pozsonyi lap megszólaltatott egy ingatlanpiaci szakértőt, aki elmondta, hogy Pozsonyban a szűk piachoz viszonyítva túl sok luxuslakás, előkelő lakópark építése kezdődött meg tavaly, ám a beruházások egy részére már nincs vevői igény. A szakértő az árak mérséklődésére és az építőipari alapanyagok drágulásának megtorpanására számít.