Újra előtérben az atomenergia

Vágólapra másolva!
Az atomenergia energetikai alkalmazásával kapcsolatos kérdésekről kezdődik január végén beszélgetéssorozat, a Merlin Színház kávézójában Budapesten - tájékoztatott a szervezők nevében a TIT Stúdió Egyesület.
Vágólapra másolva!

Az atomenergia használatával összefüggő kérdések megválaszolására neves szakértők vállalkoznak majd - az Országos Atomenergia Hivatal, a TIT Stúdió Egyesület és a Merlin Energia felkérésére - az Atomenergia és biztonság címmel tartandó havi egyszeri beszélgetéseken.

A programsorozat célja, hogy a szakmában elismert, független szakértők közérthető tájékoztatást adjanak az atomenergiával kapcsolatos legfontosabb kérdésekről. Így többek között az atomenergia szerepéről a villamos-energia ellátásban, illetve a nukleáris biztonságról és az atomenergia társadalmi elfogadottságát leginkább befolyásoló kérdésekről.

A szervezők szerint a beszélgetés formája azt is lehetővé teszi, hogy a hallgatóság a témával kapcsolatban felvetődő kérdéseire is választ kaphasson. Az első előadás előadója Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója lesz.

Az előadó röviden áttekinti a villamos-energia ellátás biztonságával kapcsolatos legfontosabb globális kérdéseket, a nemzetközi trendeket, a magyarországi villamos-energia termelés jelenlegi helyzetét, problémáit és várható kilátásait. Összehasonlítja a szén-, az olaj-, a gáz-, az atom- és megújuló forrásokon alapuló villamos-energia termelési rendszerek előnyeit és hátrányait. Ezen belül részletesen foglalkozik az atomenergiával, annak gazdasági, ellátásbiztonsági és klímavédelmi szerepével is.