Többször is mellényúlt a japán brókerház

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapok több nagy csapása is közvetlenül érintette a Nomurát, a legnagyobb japán brókerházat. A 3,8 milliárd dolláros negyedéves veszteségben szerepe volt a Madoff-botránynak, az izlandi befektetéseiknek és a Lehman Brothers-érdekeltségeiknek is.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A cég tavaly megvásárolta a Lehman Brothers bedőlt ázsiai, európai és közel-keleti üzleteit, arra alapozva, hogy így megszerzik annak infrastruktúráját, ügyfeleit és dolgozóit. De ezzel hatalmasra szöktek a költségeik, mivel meg akarták tartani a Lehman legjobbjait, mindezt akkor, amikor a pénzügyi szektor válsága kiteljesedett és komoly veszteségeket hozott a befektetőknek.

A Nomura jelentése szerint a veszteség nagy része a Lehman-ügylet miatt keletkezett, de szerepe volt más befektetéseknek is: a Fortress befektetési csoportban levő érdekeltség, az izlandi befektetéseik és a Bernard Madoff, lebukott csaló is sok pénzt vitt el - írja a Reuters.