Árulják Montenegró fő áramtermelőjét

Vágólapra másolva!
Versenypályázatot írt ki Montenegró fő áramtermelőjére hétfőn az ottani kormány. A részleges tőkeemelésről szóló pályázat szerint 11,45 millió állami tulajdonú részvényt és ugyanannyi az eljárás során forgalomba hozandó új részvényt értékesítsenek, amelyek megszerzésével az új résztulajdonos az EPCG (Elektroprivrede Crne Gore) össztőkéje 18,3 százalékának birtokosa lehet. Egyben jogot nyer arra, hogy öt év múlva újabb részvényeket vegyen a montenegrói kormánytól, és 50 százalék plusz egy részvény birtokába jutva a vállalat többségi tulajdonosává váljon.
Vágólapra másolva!

Az ügylet megkötésével a nyertes pályázó kötelezettséget vállal majd arra, hogy ugyanolyan összegért veszi meg a kisrészvényesek értékpapírjait, mint amennyit az állami kézben lévőkért ad. A pályázati prospektust azok az érdeklődők vehetik meg - 50 ezer euróért -, akiknek üzleti forgalma az elmúlt pénzügyi évben legalább 250 millió euró volt, és vállalati vagyonuk értéke meghaladta az 500 millió eurót.

További feltétel, hogy hitelminősítésük a Standard and Poor's szerint nem lehet rosszabb "BBB mínusz"-nál, és energiatermelésben és -kereskedelemben jártasaknak kell lenniük, minimum 1,5 ezer gigawatt múlt évi forgalommal. Az ajánlattevők több tagból álló konzorciumok is lehetnek, a montenegrói kormány viszont fenntartja magának azt a jogot, hogy bármikor megváltoztassa vagy visszavonja a versenykiírást.

Az EPCG 70,6 százalékban állami tulajdonban van, könyv szerinti értéke 991,8 millió euró, és 113,8 millió részvényével Montenegró mindkét tőzsdéjén kereskednek.