Új munkahelyek létesülnek Borsodban

Vágólapra másolva!
Az utóbbi hetekben, hónapokban féltucatnál is több társaság jelezte, hogy jelentős létszámbővítésre készül. A Vodafone több mint háromszáz, a Jabil Circuit több mint félezer embert kíván alkalmazni, összességében csaknem másfélezer új munkahely jön, jöhet létre az idén, illetve a jövő évben - mondta Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.
Vágólapra másolva!

A legtöbb új munkahely vidéki településeken - Tiszaújvárosban, Sajóbábonyon, Rudabányán, Perkupán, Mezőkövesden - létesül, de Miskolcon is százas nagyságrendben várnak alkalmazottakat a cégek.

A Vodafone a minap jelentette be, hogy a borsodi megyeszékhelyen hozza létre regionális ügyfélszolgálati központját, a cég pénteken már arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy hét alatt több mint ezren jelentkeztek az állásokra, elsősorban közép- és felsőfokú végzettségűek. A beérkezett pályázatokat az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ és a Vodafone közösen értékeli ki, és minden jelentkezőt írásban értesítenek majd.

Szabó József emlékeztetett arra, hogy mindeközben munkahelyek százai vannak veszélyben Borsodban, a kazincbarcikai BorsodChem a héten jelentette be, hogy több mint félezer alkalmazottól válik meg, és más cégek is jelezték létszám-leépítési szándékukat.

Borsodban jelenleg mintegy hatvanezren vannak munka nélkül, a KSH által számított munkanélküliségi ráta pedig csaknem 14 százalékos.