Végleg bezár a Pécsi Bőrgyár

Vágólapra másolva!
Végleg bezárja kapuit márciusban a Pécsi Bőrgyár. Az 1762-ben alapított, egykor több száz dolgozót foglalkoztató üzem évek óta vergődött, volt már felszámolás alatt és most végleg bezárni kényszerül - olvasható a Napi Gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Az egyik legnagyobb múltú magyar vállalatot a rendszerváltás után, 1993-ban alakították részvénytársasággá, azonban három évvel később felszámolás alá került. Sikerült megőrizni a működőképességét: a reorganizáció után kisebb kapacitással, de folytatta a termelést.

A Pécs szinte belvárosi részén fekvő gyárépület korszerűtlen volt, és az egyre sürgetőbbé vált a környezetvédelmi átalakítása is, így nem meglepő, hogy nem lehetett gazdaságosan fenntartani. A kulcsfontosságú megrendelő pécsi kesztyűgyártás szükségletének csökkenése és a hatalmas üzem költségei mellett már képtelen volt profitot termelni.

Felmerült a bőrgyár áttelepítés akár másik megyébe is, de a több milliárdos beruházáshoz szükséges önköltséget annak ellenére nem sikerült előteremteni, hogy a társaság ingatlanvagyona fedezetül szolgált volna. A területre terveztek például expocentert is, de a megvalósítás elmaradt.

A területet darabonként eladták, de ez csak a szenvedést hosszabbította meg. A cég már csak a készletek kiárusításával foglalkozik, a dolgozókat folyamatosan elküldik. Az utolsók a következő hónapban hagyják el a vállalatot - írja a Napi Gazdaság.