Februári árkörkép: ötezer forintot spórolhatunk a legolcsóbb áruházzal

Vágólapra másolva!
A korábbi felméréseinkhez képest jelentősen megnőtt a három Budaörs közelében lévő áruházban összerakott kosárért fizetendő összegek közötti különbség. A februári árkörkép alapján a legolcsóbb áruház kasszájánál 5150 forinttal kevesebbet kértek volna, mint a legdrágább üzletben. A kosarak átlagos ára januárhoz képest 3 százalékkal emelkedett.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan februárban is sétát tettünk a Budaörs környéki áruházakban. Az [origo] bevásárlókosara 3 százalékos drágulást mutat januárhoz képest.

A felmérést novemberben végeztük el először, és terveink szerint a jövőben minden hónapban jelentkezünk ezzel az összeállítással, amelynek célja egyrészt, hogy bemutassa, a három áruház közül melyikben lehet a legolcsóbban hozzájutni a 68 tételből álló kosárhoz. (A jövőben várhatóan újabb hipermarkettel bővül a versenyzők köre.)

Másfelől képet ad arról, hogy a három áruház (Auchan, Cora, Tesco) árainak átlaga hogyan változott az előző hónaphoz képest. Az összevetésben lehetőleg azonos márkájú és kiszerelésű termékek árai szerepelnek, az áruházak sajátmárkás termékei kimaradnak a képzelt kosárból. Az infláció egyfajta mérésére is szolgálhat ez a rendszeres felmérés, természetesen nem a Központi Statisztikai Hivatal fogyasztói árindexével kíván konkurálni a kosár, csupán képet próbál nyújtani egy, mindennapi fogyasztási cikkekből összeállított kosár árváltozásáról.

Váltás az élen

A februári versenyt az Auchan nyerte 37 270 forinttal, a kosárért a Corában 39 668 forintot kellett fizetni, ami a második helyre hozta a januárban még első helyen álló céget. A harmadik a Tesco lett, 42 420 forintos összeggel.

Forrás: AFP

Az összesített árak között a korábbinál jóval nagyobb a szórás, a legolcsóbb és a legdrágább csomag között bő 13 százalékos, 5150 forintos, jelentősnek mondható különbség van. Az előző hónapban mért közel 2300 forintos differenciának több mint a duplája, ennyiért pedig már érdemes felkeresni a másik áruházat. A részletes lista itt látható.

Áruházak összehasonlítása

Forrás: [origo]

Az átlagos ár 3 százalékkal nőtt

Februárban 39 793 forint volt az átlagár, ami háromszázalékos többletet jelent az előző hónaphoz képest. A kosár novemberhez képest 2 százalékkal, 40 670 forintra drágult decemberben, a januárban viszont 2 ezerrel forinttal olcsóbb volt, a múlt hónapban ugyanis 38 634 forintba került.

A különböző termékek átlagárának változását nézve a legnagyobb drágulást az aftershave mutatta, 43 százalékkal drágult. Érdekes, hogy decemberről januárra ez a termék azok között volt, amelyek a legnagyobb mértékű árcsökkenést produkálták. A 100 darabos zsebkendőért szintén 43 százalékkal kellett többet fizetni, ám ez részben azzal magyarázható, hogy februárban egy, a korábbi felmérésben szereplőnél más, drágább márka terméke került be a kosárba, mivel csak ez volt megtalálható mindhárom áruházban. Ebben az összevetésben a vörösbor lett a harmadik, amely egy hónap alatt 39 százalékkal drágult.

Toplista

Forrás: [origo]

A januárhoz képest a legnagyobb mértékű árcsökkenést mutató cikkek listáját az eldobható borotvapenge vezeti, amely januárhoz képest 22 százalékkal lett olcsóbb. Egy zsemle átlagára januárban 16, egy hónappal később 13 forint volt, tehát a péksütemény 19 százalékos árveszteséget könyvelhetett el, igaz, ez forintban kifejezve minimális eltérést jelent. Az átlagos árak változásáról szóló lista e link mögött található.