Vágólapra másolva!
Április közepétől lehet pályázni magyar-ukrán együttműködési programokra az összesen 69 millió eurós Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, amelyet az Európai Unió külső határaiból származó egyenlőtlenségek csökkentése érdekében indítottak el - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) hétfőn. A program központi irányítását, valamint jogi képviseletét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség látja el.
Vágólapra másolva!

Az Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszközből az EU kimondottan a külső határokon átnyúló együttműködési programokat támogatja, annak elkerülésére, hogy a közösség külső határai mély politikai-gazdasági választóvonalként húzódjanak végig a kontinensen. Az egyelőre tartósan az EU-n kívül maradó partnerországokkal való együttműködés Magyarország esetében az ukrán határszakaszt érinti. A Közös Operatív Program keretében kizárólag olyan pályázatok benyújtására, illetve projektek támogatására van lehetőség, amelyekben ukrajnai partnerszervezet is részt vesz.

A program célja az együttműködés elmélyítése Ukrajna Kárpátalja, Ivano-Frankivszki és Csernovici régiói és a tagállamok támogatott, illetve "szomszédos" határ menti régiói között, környezeti, szociális és gazdasági szempontból fenntartható módon.

A program keretében támogatható a tudástranszfer és tapasztalatcsere a közös üzleti fejlesztések elősegítése érdekében, a térség turisztikai vonzerejének növelése; a levegő, víz, talaj és erdők minőségének javítása és a környezetkárosítás kockázatának csökkentése; határ menedzsment hatékonyságának növelése az Ukrajnával közös határszakaszokon; a közszolgáltatások hatékonyságának növelése, valamint a társadalmi csoportok közötti kölcsönös megértés elősegítése.

Magyarországon támogatásra jogosult Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Szlovákiából Kassa és Eperjes megye, Romániából Szatmár, Máramaros és Szucsava megye, ukrán oldalról pedig Kárpátalja, Ivano-Frankivszki és Csernovici megye.

A potenciális pályázók körét többek között a programterületen található helyi- és megyei önkormányzatok, az állami- és önkormányzati intézmények, non-profit szervezetek, kistérségi társulások, fejlesztési ügynökségek, környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, nemzeti parkok, egyetemek, kamarák, turisztikai szervezetek, munkaügyi központok alkotják. A programban résztvevő négy országból legalább kettőnek kell pályáznia, amelyek közül legalább az egyiknek Ukrajnából és legalább a másiknak a programban résztvevő EU tagállamokból kell származnia.

A program keretében rendelkezésre álló közösségi forrás közel 69 millió euró, ez az összeg közös forrásnak minősül, amelyen belül nem lesznek országonként elkülönített keretösszegek - áll a közleményben.